Szeretnék szoptatni, de félek

A szoptatástól való félelem többé-kevésbé minden kismamánál jelen van, hiszen ez szintén egy olyan tevékenység, melyet korábban sosem végzett, ráadásul a tét nagyon nagy, hiszen a baba táplálása, jóléte és egészsége függ attól, hogy mennyire sikeres a szoptatás.

A szoptatástól való félelem adódhat abból, hogy a kismama fél a sikertelenségtől, ám nagyon sok esetben attól is fél a kismama, hogy tönkremegy a melle, és így kevésbé lesz kívánatos párja számára.

Bármelyikről is legyen szó, van megoldás arra, hogy sikeres legyen a szoptatás, valamint a kismama képes legyen megőrizni alakját. Nyilvánvalóan valamilyen változások történni fognak, tehát a kismama alakja nem lesz pont ugyanolyan, mint a terhesség előtt, erre számítani kell, de jó esetben a hasonlóság megmarad, illetve visszanyerhető.

Első lépésként tisztázni kell azt, hogy miből fakad a kismama félelme, és csak azután lehet bármit is tenni.
 

Sikertelenségtől való félelem

Amennyiben a sikertelenségtől fél leginkább, akkor a lehető legtöbb segítséget össze kell szedni, ami csak létezik. Adatokat kell gyűjteni, hogy mi a teendő különböző sikertelenségek esetén, valamint a védőnő tanácsát kell kérni.

Manapság már vannak szoptatási tanácsadók, akik kifejezetten képzettek a témában, gyors és hatékony segítséget tudnak nyújtani. Esetlegesen fel lehet venni velük a kapcsolatot még a szülés előtt, ha olyan mértékű a kismama félelme, hogy mindenképpen megnyugtatást igényel.

-- >> Így készülj a babára! Katt! - >>


Szoptatási tanácsadóval teljes mértékben ki lehet vesézni a témát, és fel lehet készülni minden eshetőségre.

Azt is figyelembe kell venni, hogy egy kismamát folyton ellátnak kéretlen tanácsokkal az úgynevezett „szakértők”. Itt gondolok arra, hogy mindenki szakértőnek hiszi magát, aki már legalább egy gyereket szült, tekintet nélkül arra, hogy az harminc évvel ezelőtt történt-e, vagy hogy egyáltalán sikeres volt-e részéről a szoptatás.

Nagyon meg kell válogatni, hogy milyen tanácsot fogad meg a kismama, hiszen a tanácsok egy része teljesen fals és évszázados tévhiteken alapul.

A legjobb tanácsokat attól lehet kapni, aki valamelyest valóban szakértő a témában, valamint át is élte a szülést és a szoptatást, és ezt sikeresen tette.

Nem érdemes különböző kismamák problémáit és sikeres vagy sikertelen próbálkozásait végig hallgatni és az ő tanácsaikat követni, hiszen ezek lehetséges, hogy „vaktyúk is talál szemet” alapon működnek, vagy működik, vagy nem.
 

Alakváltozástól való félelem

Ezzel kapcsolatban nem lehet előre jóslásokba bocsátkozni, csupán néhány dolgot kell követni, és bízni a szerencsében. Ám az alakváltozástól való félelem nem szabad, hogy egy kismamát elrettentsen a szoptatástól, hiszen a baba egészsége szempontjából ez igen fontos, hiszen semmilyen tápszer nem pótolja az anyatejet.

Érdemes végiggondolni, hogy milyen felelősséget vállalt fel a kismama, amikor vállalta a terhességet és az egész gyerekvállalás kérdését, és ennek fényében kell átgondolni, hogy megéri-e a kockázatot egy esetleges alakváltozás.

Valamit azért lehet tenni, hogy az alakváltozás ne legyen olyan nagy mértékű. Ezeket a tennivalókat bővebben kifejtjük a „Szoptatás után milyen lesz a mellem?” cikkben.


Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid más kismamáknak nagy segítség lehet. :-)


Neved vagy beceneved: (Meg fog jelenni)
E-mail címed: (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod/kérdésed:
Eddigi hozzászólások: