Vajúdás

A szülés három folyamata közül az első és leghosszabb a vajúdás. Éppen ezért, ez a rész gondos tervezést igényel annak érdekében, hogy ez a hosszú és fájdalmas szakasz olyan módon történjen, ahogy azt a kismama szeretné gyermeke és saját maga érdekében.

A vajúdás kezdetének jelei

A vajúdás kezdetének több egyértelmű jele is lehet, egyénenként változó, hogy kinél hogyan zajlik és ezt előre megjósolni sem lehet, nem utal rá semmi a terhesség alatt.

A méh összehúzódásai, más néven a fájások elkezdődése lehet az egyik jele a vajúdás kezdetének. Először még kétségek merülhetnek fel, mivel a vajúdás kezdetekor a fájások enyhék és rendszertelenek, majd később rövidebb időközönként, rendszeresen és erős, görcsös fájdalom kíséretében jelentkeznek. Ahogy erősödnek a fájások és mind gyakrabban jelentkeznek, lehetetlen nem észrevenni a folyamatot.

-- >> Így készülj a babára! Katt! - >>


A vajúdás kezdődhet burokrepedéssel, melynek során a magzatvíz elszivárog és a hüvelyen keresztül távozik. Ez egyértelmű jelzés a vajúdás elkezdődésére. A magzatvíz nem feltétlenül a vajúdás elején távozik, előfordul, hogy pár órával előtte vagy utána.

A nyákdugó kilökődése is a vajúdás kezdetekor vagy valamivel később történik. Ez zárja le a méhnyak felső végét. Kilökődéskor véres váladékot tapasztalunk, mely egyértelműen a vajúdás kezdetét jelzi, amennyiben még nem indult el a folyamat.

A fent leírt jellemzők megnyugtatóak azok számára, akik attól félnek, nem veszik észre a vajúdás kezdetét. Az első folyamat elindulásának mindig egyértelmű jelzései vannak, így a szülő nő, ha nem azonnal, kis idővel később biztos lehet abban, hogy hamarosan szülni fog.

A vajúdás az a szakasza a szülésnek, amikor a magzat feje beilleszkedik a medence bemenetébe, majd kitágítva a méhszájat áthalad rajta. Ez a szülés folyamatának leghosszabb szakasza, ezért nem mindegy, hogy hogyan zajlik. Ezért nagyon fontos a szülés megtervezése, mert minél komfortosabban és nagyobb biztonságban érzi magát a kismama, annál könnyebb számára ezt a fájdalmas folyamatot megélni. Fontos tényezők a jelenlévő személyek, a testhelyzetek, a fájdalom csillapítás módja, ezek mind hozzájárulnak a problémamentes szüléshez.
 
Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid más kismamáknak nagy segítség lehet. :-)


Neved vagy beceneved: (Meg fog jelenni)
E-mail címed: (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod/kérdésed:
Eddigi hozzászólások: