A tulajdonjog érdekes kérdés gyerekek tekintetében, a vélemények pedig szülőnként változnak. Ennek ellenére még a legfelvilágosultabb, leglogikusabban gondolkodó szülők közül is csak nagyon kevesen gondolják végig a tulajdonjogot a csecsemők esetében.
A kiságy, a babakocsi, a ruhák, a pelenkák, ezek mind a baba tulajdonát képezik, melyet ugyan a szülők vesznek meg számára, mint ahogy ez minden gyermek esetében így van rendjén, de a tulajdon joga azé, akinek vesszük azt. Nem csupán odaadjuk neki használatra, azokat a dolgokat neki vesszük.
-- >> Így készülj a babára! Katt! - >>Ugye, nem kérne vissza ön sem egy ajándékot senkitől? Érdekes, a csecsemőt meg sem próbáljuk megkérdezni, hogy megszabadulhatunk-e azoktól a holmiktól, amikre neki már nincs szüksége.
Végiggondolt bárki hasonló fordított helyzetet? Előfordult már bárkivel, hogy amíg nem volt otthon, házastársa kidobta egy cipőjét vagy egy használati tárgyát, mivel úgy tapasztalta, hogy az már nincsen használatban. A tárgytól megfosztott személy felháborodása jogos egy ilyen esetben. Akkor egy babáé miért nem az?
Sokan gondolhatnák a fenti sorok elolvasása után, hogy ez aztán már túlzás, miért kellene megkérdezni egy csecsemőt, hogy elajándékozhatom-e kinőtt ruháit. A válasz egyszerű, azért mert az övé. Ennyire egyszerű, és amennyiben nem tekintjük magát a csecsemőt is saját tulajdonunknak, esetleg egy értelmi fogyatékos, magatehetetlen berendezési tárgynak a lakásunkban, akkor igenis tisztelnünk kell a tulajdonjogát. Ez nem korkérdés, a csecsemő is ember, a különbség csak az, hogy rá van utalva a mi jóindulatunkra jogai szempontjából.
Ezeket végiggondolva beláthatjuk, hogy a gyermekvállalás nem csak gyereknevelést, de szülőnevelést is magában hordozza. A különbség csupán annyi, hogy a szülő telve van előítéletekkel és rossz szokásokkal, melyeken sokszor nehéz változtatni. Szegény gyermekeknek sokkal több dolguk van, és nagyon ritkán járnak sikerrel.
Akármennyire logikus ez a gondolatmenet, mégis sok kritika érheti azt a szülőt, aki ezeket az elveket alkalmazza. Előfordul, hogy az ettől való félelem tart vissza minket, hogy teljes jogú családtagként bánjuk a csecsemővel, később a nagyobb gyermekekkel. Ez már mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, hogy képes-e kiállni gyermekéért a legvégsőkig, vagy a véletlenre bízza, hogy a hagyományos gyereknevelés milyen mentális hatásokkal jár gyermekére.
Amikor a csecsemő sír és nem találjuk az okát, mert nem éhes és nem fáj a hasa, eszünkbe jut egyáltalán, hogy akár egy veszteség is okozhatja mérhetetlen fájdalmát. Bárki szomorú, ha elveszít valamit, amit eddig biztosan a magáénak tudhatott, miért lenne ez másként egy pici baba esetében.
