A kismama ágya

A terhességről nagyon sokat lehet olvasni mostanában, ám ezeknek az írásoknak legtöbbje az étkezésről, mozgásról, kerülendő anyagokról szól, ellenben az alvás és pihenés fontosságáról sokkal kevesebb szó esik, mint amennyi kívánatos lenne.

Szinte minden kismama megtapasztalja terhessége során azt az időszakot, amikor részleges kialvatlanságban szenved, és mivel a regenerálódás igen fontos az emberi szervezet számára, a kismamák számára még inkább, ezért erre a problémára muszáj megoldást találni.

A terhesség első időszakában általában nem okoz gondot az alvás a kismama számára, sokkal inkább ez egy olyan időszak, amikor szinte bármikor, bárhol, bármilyen testhelyzetben képes elaludni.

Azonban, amikor elkezdődik az émelygés időszaka, esetleg más kellemetlenségek, az már okot adhat arra, hogy az elalvás nehezebben menjen.

A terhesség harmadik fázisában a kismama testi változásai akadályozzák az alvásban, illetve a megfelelő testhelyzet kialakításában, és ez könnyen vezethet kialvatlansághoz.

A megfelelő ágy

A kismama ágya, illetve a matrac legyen olyan, mely megfelelő alátámasztást nyújt a teste számára, de ne legyen túl kemény, mert az keringési problémákhoz vezethet, valamint egy-két óra elmúltával igen kényelmetlenné válhat.

Érdemes olyan matracot beszerezni, mely tartalmaz kókuszrostot, ez biztosítja a megfelelő alátámasztást, valamint memory foam réteget, mely képes felvenni a test formáját, ebből adódóan olyan lesz a test alátámasztása, hogy minden ponton egyforma lesz a nyomás.

Párnák

Nem mindegy, hogy milyen párnát alkalmaz a kismama, hiszen ez is meghatározó lehet a jó pihenés szempontjából.

A kismama párna egy igen jó találmány, hiszen alkalmazkodik a test vonalához, és kényelmessé teszi a kismama fekvés közbeni pozícióját.

Testhelyzetek

A hason fekvés igen korai szakaszban emlékké fakulhat, ugyanis a kismamának ez oly mértékben kényelmetlen lesz, hogy képtelen lesz hason feküdve elaludni.

A háton fekvéssel a terhesség utolsó harmadában lehetnek problémák, a magzat nem igazán szereti, és nem is igazán egészséges, ugyanis a magzat súlya elnyomhatja a létfontosságú vérereket, így nem lesz kielégítő az oxigén ellátás a számára.

Ebből adódóan marad az oldalt fekvés, melyet úgy tehet a kismama a leginkább kényelmesebbé, ha megfelelő a matrac, az ágy mérete is elegendő a pihenéshez, és egy kismama párna is rendelkezésre áll, hogy még kényelmesebb alátámasztást nyújtson, ahol arra szükség van.

Sok esetben a pihentető alvás a baba egészségének záloga, ezért nem érdemes elhanyagolni sem az erre szánt időt, sem az alvás körülményeinek minőségét.


Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid más kismamáknak nagy segítség lehet. :-)


Neved vagy beceneved: (Meg fog jelenni)
E-mail címed: (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod/kérdésed:
Eddigi hozzászólások: