látogató számláló


Intim torna / gátizom-torna

A terhesség ideje alatt testünk változáson megy keresztül, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A változás már a fogantatás pillanatától elkezdődik és még a terhesség után is hónapokig tart.

Amikor áldott állapotba kerülünk, arra törekszünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a kis jövevény a legjobb állapotában bújhasson ki a hasunkból. Vajon mennyit gondolunk mindeközben magunkra? A kis magzatnak, a világot 9 hónapig a méhünk jelenti, illetve a szervezetünk, így mindent ezen keresztül érzékel. Nem elhanyagolható összefüggés tehát, hogy ami jó a mamának, az jó a babának is...

Miközben gyarapodik a súlyunk, egészségsebben próbálunk táplálkozni és kíméljük magunkat a megerőltetésektől, stressztől, nem szabad felhagyni a mozgással sem, illetve aki terhessége előtt nem élt fitt életet, annak pont itt az ideje, hogy belekezdjen (persze ebben az esetben csak jóval kisebb mértékben, mint más sportos kismamák). A kíméletes futás, úszás, kirándulás mellett irányítsuk figyelmünket egy kicsit befelé...

A gát területe

A két combunk között húzódó izomréteg hihetetlen fontos szerepe még mindig sokak számára ismeretlen, pedig ezek az izmok felelősek, a hüvely, a végbél és a húgycső megfelelő nyíló-záródó mozgásáért. A hüvely és a végbélnyílás között húzódó részt gátnak nevezik. Ez a tájék nincs szem előtt, ezért nem kap elég figyelmet, pedig épp úgy hajlamos gyengülésre, mint a karok, a has, a hát, stb. izmai. A medencénket rengeteg terhelés éri. Súlyok cipelése, görnyedt testtartás ülő és álló helyzetben, és a terhesség alatt nyilván a magzat súlya is. A megfelelő edzés nélkül az izmok meggyengülésének számtalan kellemetlen következménye lehet. A vizelettartási problémák (inkontinencia) súlyosbodása műtéthez is vezethet, pedig tornával mindez elkerülhető.

Ha a hüvely izmai nem zárnak rendesen, levegő vagy víz juthat be, ami szintén kellemetlen érzéssel és hanggal jár. A végbélizmok meggyengülésével szél és széklettartási problémák jelentkezhetnek, illetve aranyér (tágult véna a végbél záróizmain kívül vagy belül) alakulhat ki. Súlyosabb esetekben a kismedencei szervek süllyedése, sérülései alakulhatnak ki (méhsüllyedés, méhelőreesés, hólyagsérv, húgycsősérv, végbélsérv).

A gátizom-torna további jótékony hatásai

Minden egészségügyi ok mellett a gátizmok tornáztatása fokozhatja a szexuális élvezetet is. A torna mindkét nem számára ajánlott. Megtanítja, hogyan irányítsuk testünket, erősítve az izomzatot, ezáltal a párkapcsolatok szexuális problémáinak megoldását is jelentheti. Potencia és érzékenység nővelő hatása van, mivel az izmok erősödésükkel jobban össze tudnak húzódni. Veszélyeztetett terheseknek, hasi műtét után, valamint heveny alhasi gyulladások esetében tilos a torna.

Kismamáknak különösen ajánlott, de már a teherbe esés előtt is- elkezdeni, és a gyermek kihordása után is beépíteni a minden napokba.

Kegel gyakorlatok

Az intim-tornák alapját az 1940-es évek végén dr. Arnold Kegelnőgyógyász által kialakított alapprogram gyakorlatai képezik. 10-15 hét alatt elsajátíthatók a gyakorlatok, és aztán otthon is végezhetők. Manapság sok helyen tartanak gátizomtornát, van ahol intim tornának hívják Az órák árai egy átlagos aerobik edzés áraival egyeznek meg. A tanfolyamok során egyénre szabott edzésterv is készül, súlyosabb betegeknek orvosi javallatra akár több hétig is a megfelelő edző mellett kell tornáznia.

Egyes helyeken használnak perineométer mérőkészüléket az izmok állapotának mérésére, ez egy hüvelyi szonda. Valamint létezik elektroterápiás kezelés is a közép- és nagyon súlyos inkontinencia (vizelettartási nehézség) kezelésére, de, csak ha azt urológus javasolja.

A gátizomtorna eredményességét évek óta statisztikák bizonyítják.

Ezen gyakorlatok olyan könnyen alkalmazható módszert adnak a kezünkbe, amely alkalamazva sok problémától kímélhet meg bennünket. Egy kis odafigyeléssel fájdalmak és kellemetlenségek kerülhetőek el, szóval szánjunk rá időt, de mindenképpen ajánlott egy szakembertől megtanulni a megfelelő gyakorlatvégzést, aki nem csak megtanítja, hogyan kell tenni, de felhívja figyelmünket a gyakorlatvégzés körülményeinek és a helyes életmód fontosságára is.

Tovább a gyakrolatok leírásához >>
Intim torna specialistánk elérhetősége >>
Kriston Andrea gyakrolati módszere >>
Vissza a főoldalra


Az első 14 hétben vagy? Fontos infó Neked ITT!
MEGJENT! KATTINTS A KÉPRE!



 

Kedves kismama, 

Mennyire lehet ez fontos az Ön terhességében a genetikai tanácsadás akár már a terhessége előtt, a tervezett gyermekvállaláskor?

 
Tudja Ön pontosan, hogy mit vizsgálnak meg az ultrahanggal az orvosok?

Mit mutat meg az ultrahang?

Mire jók a vér-tesztek?

Mit tudnak megállapítani a genetikai vizsgálatokkal?

Tudja Ön mi az a kromoszóma?

Mikor beszélünk kromoszóma rendelleneségről? 

Milyen természeti törvények állhatnak egyes vetélések hátterében?

Szeretné tudni, mi a különbség a vizsgálatok és eredményük között?

Van-e számottevő eltérés egy vizsgálat kivitelezése és eredménye között? 

Mikor és hogyan dönthetek a magzatot érintő vizsgálatokról?

Milyen tényezőket szoktak félreérteni a szülészorvosok, a terhesek?

Mit mérlegeljek mint kismama?

A genetika, mint tudomány az egészséges élet érdekében.

A mesterséges megtermékenyítés (IVF) és a magzat vizsgálata genetikai szempontból.

Tévhitek és tévedések a terhességi vizsgálatok terén.

A pontos adatok bemutatása a terhességi vizsgálatokról.