látogató számláló


Terhesség hányás, émelygés

A terhesség első három-négy hónapjában terhességi rosszullétként kezeljük a hányást, amely a nők nagy részét eléri. Általában ebben az időszakban reggel jelentkezik, de akár a nap folyamán bármikor ránktörhet. Legfrissebb kutatási eredmények arról nyilatkoztak, hogy a hányinger, az émelygés az állapotos szervezetbe kerülő legenyhébb mérgezésekre reagál eképpen, tehát a várandós anyuka védekezése a magzat érdekében, hogy elkerüljön bizonyos ételeket.

Fontos azonban, hogy még ha ebben a korai szakaszban fordul is elő, ha állandósul a hányás, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz.

Külön kell megemlíteni a terhességi vészes hányást. Ez a terhességi hányás súlyos formája, amely csillapíthatatlan és túlzott mértékű. Megakadályozza a megfelelő táplálék- és folyadékbevitelt. A testsúly csökkenéséhez vezet, kiszáradás veszélyét rejti, menő a keton-termelés, táplálkozási nehézségeket okoz és gátol a napi teendőink elvégzésében, kimerültséget eredményez. Mellékhatásaként előfordulhat gyomorfekély kialakulása, nyelőcsővérzés és alultápláltság.

Nagyon fontos a korai felismerés és kezelés, hiszen sokoldalú betegség és számos lehetséges következménnyel számolhatunk.

Mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk, ha nem csak ritkán jelentkezik hányás vagy hányinger. A diagnózist a tesstömeg csökkenésének mérésével, keton-szint ellenőrzésével és általános állapotfelméréssel állítják fel. Sajnos a kialakulásának okaira még nem derült fény.

Az első 14 hétben vagy? Fontos infó Neked ITT!
MEGJENT! KATTINTS A KÉPRE!



 

Kedves kismama, 

Mennyire lehet ez fontos az Ön terhességében a genetikai tanácsadás akár már a terhessége előtt, a tervezett gyermekvállaláskor?

 
Tudja Ön pontosan, hogy mit vizsgálnak meg az ultrahanggal az orvosok?

Mit mutat meg az ultrahang?

Mire jók a vér-tesztek?

Mit tudnak megállapítani a genetikai vizsgálatokkal?

Tudja Ön mi az a kromoszóma?

Mikor beszélünk kromoszóma rendelleneségről? 

Milyen természeti törvények állhatnak egyes vetélések hátterében?

Szeretné tudni, mi a különbség a vizsgálatok és eredményük között?

Van-e számottevő eltérés egy vizsgálat kivitelezése és eredménye között? 

Mikor és hogyan dönthetek a magzatot érintő vizsgálatokról?

Milyen tényezőket szoktak félreérteni a szülészorvosok, a terhesek?

Mit mérlegeljek mint kismama?

A genetika, mint tudomány az egészséges élet érdekében.

A mesterséges megtermékenyítés (IVF) és a magzat vizsgálata genetikai szempontból.

Tévhitek és tévedések a terhességi vizsgálatok terén.

A pontos adatok bemutatása a terhességi vizsgálatokról.