látogató számláló


Terhesség és repülés

A terhesség első 15 hetében nem javasolt a repülés és az utazás sem, mert akkor fejlődik ki a magzat szervrendszere.

Az utolsó 10 hétben pedig az egyhelyben ülés okozhat keringési zavarokat, de ez bármely más járműre éppúgy érvényes. Ha nem feltétlenül szükséges, a terhesség utolsó harmadában ne menjünk hosszabb útra, mert a keringési zavar következményeként akár súlyos rosszullét is felléphet.

Egyéb esetben a repülőgép sokkal kevésbé megterhelő, mint akár ha vonattal mennénk valahová. Repülőgépen kismértékű nyomáselváltozást érzékelhetünk, melynek hatása elhanyagolható. Mielőtt gépre szállnánk, mindenképpen ki kell vizsgáltatnunk magunkat és ügyelnünk kell arra, hogy nyugodt körülményeink legyenek az utazáskor.

Fontos, hogy sok folyadékot fogyasszunk, ha megtehetjük, minél többször keljünk fel és járkáljunk egy kicsit. A mozgás nagyon fontos. A gyomrunkat pedig semmi esetre se terheljük le.

A legtöbb repülőtársaság a 35. terhességi hét után csak sürgős esetben és orvosi igazolással teszi lehetővé a repülést. Ennek roppant egyszerű magyarázata van: a repülőgépen beindult szülés kényszerleszállási fenyegetettséget jelent, amely a társaságnak nem kevés pénzébe kerül, hiszen a gépen nem lehet szakszerűen ellátni az éppen szülő kismamát.




 

Az első 14 hétben vagy? Fontos infó Neked ITT!
MEGJENT! KATTINTS A KÉPRE!



 

Kedves kismama, 

Mennyire lehet ez fontos az Ön terhességében a genetikai tanácsadás akár már a terhessége előtt, a tervezett gyermekvállaláskor?

 
Tudja Ön pontosan, hogy mit vizsgálnak meg az ultrahanggal az orvosok?

Mit mutat meg az ultrahang?

Mire jók a vér-tesztek?

Mit tudnak megállapítani a genetikai vizsgálatokkal?

Tudja Ön mi az a kromoszóma?

Mikor beszélünk kromoszóma rendelleneségről? 

Milyen természeti törvények állhatnak egyes vetélések hátterében?

Szeretné tudni, mi a különbség a vizsgálatok és eredményük között?

Van-e számottevő eltérés egy vizsgálat kivitelezése és eredménye között? 

Mikor és hogyan dönthetek a magzatot érintő vizsgálatokról?

Milyen tényezőket szoktak félreérteni a szülészorvosok, a terhesek?

Mit mérlegeljek mint kismama?

A genetika, mint tudomány az egészséges élet érdekében.

A mesterséges megtermékenyítés (IVF) és a magzat vizsgálata genetikai szempontból.

Tévhitek és tévedések a terhességi vizsgálatok terén.

A pontos adatok bemutatása a terhességi vizsgálatokról.