Alumínium

Aluminium Zirconium Tetrachlo-rohydrex Gly - AZG

Ez a vegyianyag cirkónium-alumínium só, mely a legtöbb dezodorban megtalálható. Káros hatását már régóta tudják, éppen ezért az USA-ban és az EU-ban légfrissítőkbe tilos összetevőként alkalmazni. Ebből is látszik, hogy belélegezve végzetes hatású lehet.

Természetesen, bőrön keresztül felszívódva is igen ártalmas, egyrészt eltömíti a pórusokat, így a bőrlégzés akadályoztatva van, valamint a bőr áteresztő képességének köszönhetően bejut a véráramba.

Az alumínium oldott állapotban a legveszélyesebb, mivel olyankor kicsapja a fehérjéket, és egyéb változtatásokat eszközöl a vér és a testnedvek összetevőjében, illetve szerkezetében. Ma már nagyon valószínűnek tartják a kutatások alapján, hogy az alumínium származékok nagy szerepet játszanak az Alzheimer-kór kialakulásában.

-- >> Így készülj a babára! Katt! - >>


Ahhoz, hogy tisztában legyünk az alumínium hatásával, tudni kell azt, hogy szoros összefüggésben áll azzal a tényezővel, hogy savas közegben oldódik, és mint tudjuk, a testfolyadékoknak, testnedveknek savas kémhatásuk is van. Éppen ezért, véráramba jutva, az alumínium ionok azonnal elkezdik káros tevékenységüket.

Ez természetesen hatással van az immunrendszerre, hiszen igen megterhelő számára, és fontos tudni, hogy a babák esetében, akiknek még nincs kifejlődve immunrendszerük, sokkal nagyobb a fennálló veszély. Az sem utolsó szempont, hogy a babák bőrének áteresztő képessége jóval nagyobb, mint egy felnőtt emberé.

Ammonium alum – Alum

Ennek a vegyianyagnak hasonló hatásai vannak kozmetikumokban, mint az AZG-nek, ezért igen erősen kerülendő.

Ami még az előző biológiai hatás leírásból kimaradt, ám nagyon fontos, hogy az alumínium sók, ebből adódóan az Alum is, összehúzzák a pórusokat, hiszen ez például az izzadság gátló dezodorok lényege, ám mindeközben az alumínium ionok lerakódnak a pórusokban, ebből adódóan a mell szöveteiben is felhalmozódik, és a kutatások szerint megnöveli a mellrák kialakulásának esélyét.

Ami még igen lényeges, az alumínium ion képes kapcsolódni az ösztrogén receptorokhoz, és mivel ez szorosan összefügg a mellrák kialakulásával, ezért nyilvánvalóan ez inspirálóan hat rá és megnöveli a kialakulás esélyét, valamint kezdődő mellrák esetében felgyorsíthatja a folyamatot.

Aluminium Chlorohydrex Pg – Tenzid

Hasonlóan az előzőekhez, ez is egy alumínium só, melyet főként izzadság gátlásra alkalmaznak. Azon kívül, hogy ez is hasonló károkat okoz felszívódás után, még pluszban bőrgyulladást is okoz az esetek döntő többségében.

Aluminium Fluorid – Al3

Az Al3 is nagyon sok kozmetikumban megtalálható, annak ellenére, hogy szinte azonnali tüneteket produkál, ahogy kapcsolatba lép a szervezetünkkel.

Belélegzés esetén köhögés, légszomj és torokfájás az azonnali reakció, amit akár más okokkal is magyarázhatunk, esetleg allergiára gyanakodhatunk, ám közel sem az, csupán természetes reakció erre a vegyianyagra.

Bőrrel érintkezve bőrpír és gyulladás alakulhat ki, a szemek is begyulladhatnak és állandó fájdalom is felléphet.

Az alumínium ionok hatása már ismert az előző leírásokból, amennyiben az bőrön keresztül felszívódik és a véráramba jut.

Alumínium oxid – Alumina

Az alumínium oxid, köznapi nevén az alumina, főként a kismamák érdekei miatt lehet érdekes, illetve az ő egészségük érdekében, mivel főként bőrradírokban használatos adalékanyag. Elsősorban nagyfokú keménységének köszönheti, hogy képes oly módon leradírozni a bőr felszínét, hogy az teljesen mentes legyen az elhalt hámsejtektől.

Kozmetikusok használják még peeling eljárások során, mikrodermabráziós kezelésnek hívják. Ilyen esetben alumínium oxid kristályokat juttatnak a bőr felszíne alá.

Nyilvánvalóan, nagyon szép lesz tőle a bőrfelszín, ám érdemes tudni, hogy ebben az esetben is bekerül az alumínium a véráramba, és ebből adódóan, szoptatós kismamák esetében, az anyatejbe is eljut, tehát mégis veszélyeztetve vannak valamilyen mértékben a babák.

Aluminium Silicate – Kaolin

Ez az anyag elsősorban a porcelángyártás alapanyaga, de az utóbbi évtizedekben nagyon sok kozmetikai termékben megtalálható.

Mellékhatása nincs, mivel nagy molekulaméretéből adódóan nem képes felszívódni a bőrbe.

Alumínium Zirkónium - Tri-, Tetra-, Penta-, Octachlorohydrate

Főként izzadság gátló hatása miatt kerül a kozmetikumokba. A mellékhatások igen sokrétűek. Gyulladást okoznak, kiütést, valamint erőteljes viszketést, mely főként amiatt lép fel, hogy a verejtékpórusokat elzárják az alumínium ionok.

A felszívódott alumínium ionok a korábban leírt hatásokat okozzák a szervezeten belül.




Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid más kismamáknak nagy segítség lehet. :-)


Neved vagy beceneved: (Meg fog jelenni)
E-mail címed: (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod/kérdésed:
Eddigi hozzászólások: