Kismama leszek

Amikor egy nő elérkezik életének arra a pontjára, amikor komolyan felmerül benne a gyermekvállalás lehetősége, akkor élete legnagyobb kalandjába vág bele, mely egyben igen nagy kihívás is a számára.

Amikor valaki azt mondja, kismama leszek, ez magában foglalja azt a tényt, hogy tervezett terhességről lesz szó, hiszen a kismama állapot még csupán egy jövőbeli elképzelés számára.

Előfordul véletlen terhesség, ám akkor a kismama számára egy eldöntendő kérdésként áll fent a helyzet, kívánja-e ezt a terhességet, képes-e vállalni a gyermeket, vagy nem.

Ez a kérdés nagyon sok tényező függvénye, kezdve az anyagi lehetőségekről, a segítő háttér meglétéről, illetve az adott párkapcsolat jellegétől, illetve stabilitásától.

-- >> Így készülj a babára! Katt! - >>


Ellenben egy terhesség előre eldöntött vállalása felmenti a leendő szülőket a döntés alól, hiszen ez a döntés már megszületett, ellenben egész másként indul a várandósság, hiszen a felkészülés időszaka is egészen más jellegű.

Egy pár számára nem elegendő eldönteni, hogy gyermeket vállalnak, rengeteg előkészületet kell elvégezniük, melynek egy része a jövőre vonatkozó anyagi körülmények megteremtését, és annak megtervezését jelenti, ám nagy része a leendő kismama fizikai állapotára, a terhesség kihordásának időszakára, valamint a szülés megtervezésére vonatkozik.

Abban az esetben mondhatjuk, hogy egy pár valóban felkészült a várandósságra, ha minden szempontból megtörténtek az előkészületek, és az ezzel kapcsolatos nagymértékű tájékozódás.

Természetesen, ez nem olyan, mint egy iskolai tananyag, melynek meg van a meghatározott terjedelme, amit érdemes tudni. Sokkal inkább egy folyamatos információszerzési folyamat, mely a gyermekvállalás kezdetétől azután majdhogynem egy teljes életen át tart, de legalábbis addig, míg a gyermek felnőtté nem válik.

Abban a periódusban azonban, amikor a terhesség még csupán a tervezés állapotában van, bőven elég a leendő kismamának azokat az információkat beszerezni, melyek a várandósság idejére vonatkoznak, valamint a szüléssel kapcsolatos információk, továbbá a szoptatásra való felkészülés.

Kedves Kismamák, Kispapák! Érezted már úgy, hogy nem tudsz eligazodni az óriási kínálatban, mindenki mást mondd, hogy mi kell a babának, azt se tudod, hogy mi micsoda, a szakkönyvek is keszekuszák és magad se hiszed, hogy amit leírnak, arra szükséged lenne a gyermek érkezéséhez.Ha így érzed, gyere el (gyertek el) a Mini-Manó Babacentrumban rendszeresen megrendezett, ingyenes Babakelengye Bemutatónkra!


Nagyon fontos a kismama számára lelkileg felkészülni a bekövetkező változásokra, ám ez korántsem elegendő. Ismerni kell a test elkövetkezendő biológiai folyamatait, a táplálkozási szokás feltétlenül fontos változásait, a szüléssel és szoptatással kapcsolatos információkat, valamint érdemes beszerezni több olyan szakirodalmat, melyek az esetleges problémákra vonatkoznak, hogy legyen mihez nyúlni adott helyzetben, és ne érje váratlanul a kismamát egy felmerülő probléma.

Jelen oldal igen sok információt nyújt bárki számára a terhesség témakörében, érdemes átolvasni, hiszen a tervezésben, majd később a várandósság ideje alatt és a szülés után is sok segítséget nyújthat.


Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid más kismamáknak nagy segítség lehet. :-)


Neved vagy beceneved: (Meg fog jelenni)
E-mail címed: (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod/kérdésed:
Eddigi hozzászólások: