látogató számláló


Terhesség és a dohányzás

 
Sajnos napjainkban egyre elterjedtebb a dohányzás és egyre kevesebb várandós nő képes lemondani a cigarettáról a terhessége idejére sem. Pedig legoptimálisabb az az állapot lenne, ha már a teherbeesés előtt abbahagyná a kismama a dohányzást.

Egy Birminghami kutatás szerint a terhesség alatt visszaszorított dohányzás nem csökkenti a nikotinszintet a szervezetben, tehát épp úgy károsíthatja a magzatot az anya által elszívott akár 5-6 szál cigaretta is. Felléphet vetélés, koraszülés is, de a kisbaba tüdeje is károsodhat, légzési problémái lehetnek a későbbiek folyamán is, a gyermek születési súlya kisebb lesz, még akár értelmi fogyatékosságot is eredményezhet a dohányzás.

Szülés után pedig a nikotin az anyatejbe kiválasztódik, így szoptatás közben éppúgy eljut a baba szervezetébe. Viszont előfordulhat az is, hogy nem javasolják az anyukának a leszokást, mert az nagyon megterhelné a szervezetét, ebben az esetben nagyobb mértékű C-vitamin bevitellel csökkenthetjük a kockázatokat.
 
Mindenképpen érdemes minél hamarabb abbahagyni a „füstölést” és kerülni akár a passzív dohányzást is (amikor nem dohányzunk, de a körülöttünk lévő emberek igen és az általuk elszívott cigaretta füstjét szívjuk be, ami talán még károsabb is, mintha mi magunk szívnánk el a cigit).

Az első 14 hétben vagy? Fontos infó Neked ITT!
MEGJENT! KATTINTS A KÉPRE!



 

Kedves kismama, 

Mennyire lehet ez fontos az Ön terhességében a genetikai tanácsadás akár már a terhessége előtt, a tervezett gyermekvállaláskor?

 
Tudja Ön pontosan, hogy mit vizsgálnak meg az ultrahanggal az orvosok?

Mit mutat meg az ultrahang?

Mire jók a vér-tesztek?

Mit tudnak megállapítani a genetikai vizsgálatokkal?

Tudja Ön mi az a kromoszóma?

Mikor beszélünk kromoszóma rendelleneségről? 

Milyen természeti törvények állhatnak egyes vetélések hátterében?

Szeretné tudni, mi a különbség a vizsgálatok és eredményük között?

Van-e számottevő eltérés egy vizsgálat kivitelezése és eredménye között? 

Mikor és hogyan dönthetek a magzatot érintő vizsgálatokról?

Milyen tényezőket szoktak félreérteni a szülészorvosok, a terhesek?

Mit mérlegeljek mint kismama?

A genetika, mint tudomány az egészséges élet érdekében.

A mesterséges megtermékenyítés (IVF) és a magzat vizsgálata genetikai szempontból.

Tévhitek és tévedések a terhességi vizsgálatok terén.

A pontos adatok bemutatása a terhességi vizsgálatokról.