látogató számláló













 
 

A terhesség 17. hete

Eddig viszonylag gyorsan növekedett a magzat, most kicsit lassabbra veszi a tempót. Hossza nagyjából 18cm, a súlya 150-160g körüli. A kicsi bőre alatt zsír halmozódik fel, ennek segítségével őrzi majd meg testhőmérsékletét megszületése után.

Megjelenhetnek a striák, azaz a terhességi csíkok, ezek a kötőszövetek meggyengülése miatti kezdetben lilás majd fehér színű csíkocskák. A 30 éves kor feletti terhességeknél jó hír, hogy náluk ez már ritkább, met a kötőszövetük addigra eleve lazábbá vált. A terhességi csík ugyan nagyon gyakori jelenség már tinédzsr korban is a hirtelen súlygyarapodás következtében, éppúgy mint a fiatal anyák gyors pocak növekedése miatt.

-- >> Így készülj a babára! Katt! - >>


De ha már áldott állapotod kezdetétől folyamatosan krémezed, masszírozod bőröd, akkor felkészítheted a tágulásra és elkerülhető, de legalábbis csökkenthető a striák kialakulása. Búzacsíra olaj, Aloe Vera gél és sok jó természetes olajat ajánlunk az illatosított testápolók helyett. Ugyanis az illatosító anyagok a bőrön át szintén felszívódnak.

A vérkeringés fokozódása miatt erősebben izzadsz. Feküdj oldalt, hogy ne nyomd a gyomor mögötti fő vérszállítóeret.
Az orrdugulásnak és a hüvelyi folyás megszaporodásának is a fokozott vérkeringés az oka. De ezek szülés után szépen elmúlnak.

Orrdugulásra a tengeri sós orrcsepp csegíthet, a folyások intim higéniával és gyakori fehérnemű váltással elviselhetőbbé tehetők. Esetleg a nőgyógyász ajanlhatja tejsavas kúp időnkénti használatát a hüvelyflóra savas közegének stabilizálására ( pl. intim együttlét utáni napokon).

A HOZZÁSZÓLÁS LEHETŐSÉGE TECHNIKAI OKOK MIATT ÁTMENETILEG SZÜNETEL.
KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSED.
 
Kérdezz vagy szólj hozzá a fenti témához! Tapasztalataid más kismamáknak nagy segítség lehet. :-) (A hozzászólás lehetősége egy új, 2010 október 13-án indított funkció. Légy az elsők közt, akik tapasztalataikkal gazdagítják az oldalt!)


Neved vagy beceneved: (Meg fog jelenni)
E-mail címed: (Nem fog megjelenni)
Hozzászólásod/kérdésed:
Eddigi hozzászólások: