látogató számláló


A terhesség 29. hete

Beléptél a harmadik trimeszterbe. A pici súlya nagyjából 1,2kg. Vizeletürítése fél liter naponta és testhőmérsékletét már jól szabályozza. A csontvelő is termeli a vörösvérsejteket.

A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, „boxolások". Ez igen kellemetlen tud lenni. Ilyenkor beszélj hozzá, simogasd a hasad, hogy lenyugodjon. A harmadik ultrahangszűrésre a 28. és a 36. hét között kerül sor.

Természetesen többször is kérhetsz ultrahangos vizsgálatot, de az egész 40 hét során a három mindenképpen kötelező a szociális ellázások igényléséhez, mint Egyszeri szülési támogatás, majd Gyed,Tgyás, attól függően mit fogsz tudni igényelni. Hüvelyi vizsgálatot is végeznek, ez innentől ez havonta várható. Megkezdődik testedben az androgén és ösztrogén hormonok elválasztása, s ez beindítja a prolaktin elválasztását is. Ennek eredménye a kolosztrum termelődése, az anyatej azon részének, mellyel az első pár napban táplálod majd a babát.

Készíts listát arról, hogy mire lesz szüksége a kisbabádnak (ikreidnek), és lassan azért hétről hétre vásárold meg, akkor nem kell egyszerre nagyon sok pénzt kiadnod az amúgy igen drága babaholmikra. Érdeklődj a rokonoknál, barátoknál, biztosan kölcsön tudnak adni neked valamit, amire nekik már nincs szükségük.

Íme azok a dolgok, amiket mindenképp be kell szerezned szülés előtt: Kiságy - a leszerelhető rácsú, 70x140cm-es méretű a legpraktikusabb, hogy minél később nője ki a kicsi. Babakelengye, takarók, lepedők, hálózsák, törülközők, kifogó kendők, stb.

A gyerekülés autóban szállításhoz már a kórházból hazajőve is kötelező. Először ne vegyél túl sok babaruhát, mert gyorsan kinövi, de fontos, hogy jó minőségű legyen a gyakori mosások miatt. Elég 4-5 rugdalózó és 10 body, 2-3 sapka, 4-5 pár zokni és 2-3 pár harisnya. Fontos, hogy a zoknik gumija ne szorítsa a pici lábát, de ne is csússzon le róla. 2 hálózsáknál sem szükséges több, esetleg vegyél kocsi-kabátot, ha nagyon hideg lenne.

Fürdetéshez szükséged lesz babakádra, vízhőmérőre, hajkefére és körömollóra. 2-3 cumisüvegnél nem kell több. Cumit nem kötelező venni, viszont ha úgy döntesz, hogy veszel, olyat szerezz be, ami segít a fogak szabályozásában. Minimum 10 darab textil pelenkára lesz szükséged az újszülötteknek készült 50 darab eldobható pelenka mellett, a büfiztetéshez, valamint popsi törlőkendőre, krémekre.

A védőnéni biztosan segítséget nyújt mindenben.

Az első 14 hétben vagy? Fontos infó Neked ITT!
MEGJENT! KATTINTS A KÉPRE!



 

Kedves kismama, 

Mennyire lehet ez fontos az Ön terhességében a genetikai tanácsadás akár már a terhessége előtt, a tervezett gyermekvállaláskor?

 
Tudja Ön pontosan, hogy mit vizsgálnak meg az ultrahanggal az orvosok?

Mit mutat meg az ultrahang?

Mire jók a vér-tesztek?

Mit tudnak megállapítani a genetikai vizsgálatokkal?

Tudja Ön mi az a kromoszóma?

Mikor beszélünk kromoszóma rendelleneségről? 

Milyen természeti törvények állhatnak egyes vetélések hátterében?

Szeretné tudni, mi a különbség a vizsgálatok és eredményük között?

Van-e számottevő eltérés egy vizsgálat kivitelezése és eredménye között? 

Mikor és hogyan dönthetek a magzatot érintő vizsgálatokról?

Milyen tényezőket szoktak félreérteni a szülészorvosok, a terhesek?

Mit mérlegeljek mint kismama?

A genetika, mint tudomány az egészséges élet érdekében.

A mesterséges megtermékenyítés (IVF) és a magzat vizsgálata genetikai szempontból.

Tévhitek és tévedések a terhességi vizsgálatok terén.

A pontos adatok bemutatása a terhességi vizsgálatokról.