Mikortól lehet hallani a magzat szívhangját?

A fogantatás tényét a legtöbben egy kis pálca segítségével tudják meg. de azt is szem előtt kell tartani, hogy a pálca nem jelent biztosat, ehhez mindenképpen orvoshoz kell fordulni! Azonban, hogy az orvosnál ne rettegés legyen a vizsgákat vége, érdemes tisztázni, hogy mikortól is lehet hallani a magzati szívhangot.

A kérdésben dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.

Terhesség?

A menzesz kimaradása az a jellemző tünet, ami a felhívja a kismamák figyelmét a terhesség lehetőségére. Ilyenkor irány a patika, elő a kis pálcával, és némi vizeletből a hormonszint alapján a pálca már mutatja is, hogy hogyan állnak a dolgok.

A terhességi gyorsteszt azonban nem biztos, hiszen bár hormonszintet mér, ha túl hamar nyúlunk hozzá, akkor fals eredményt is mutathat, illetve azzal is számolni kell, hogy esetleg valamilyen más ok áll a hormonszint eltolódása mögött. Ez az oka annak, hogy a terhesség tényét biztosan orvos tudja megállapítani.

Sajnos sokszor fordul elő, hogy a gyorsteszt eredménye után a kismama elszalad orvoshoz, aki meg is állapítja, hogy a pálca nem tévedett, de szívhangot nem talál. Ez pedig szívszorító érzés, hiszen igencsak ijesztő közlésről van szó. Ilyenkor az orvos ugyan megnyugtatja a kismamákat, de jobb előre tudni, hogy mivel is fogunk szembesülni.

A fejlődéshez idő kell

Ahhoz, hogy a babának lehessen szívhangja, legalább a szívcsőnek ki kell alakulnia. Vagyis ebben az esetben is igaz, hogy nem lehet kapkodni, ki kell várni mindennek az idejét.

Azok a kismamák, akik túlságosan korán mennek az orvoshoz, belefuthatnak egy ilyen helyzetbe. Hogy mi a túl korán? A magzat 6 hetes koránál a szívcső pulzálását már lehet észlelni az ultrahangon, előtte azonban ijesztő lehet a tény, hogy nincsen szívhang.

A fejlődési ütem sajátossága, hogy a magzat foganásától 6 hétre szükség van, hogy a szív elkezdhessen kialakulni, és megkezdhesse életen át tartó munkáját. A gond nem is azzal van, hogy a kismama kivárja az időt, hanem inkább azzal, hogy elszámolja magát.

A doktor úr a rakotunde.hu- nak elmondta, hogy az ovuláció a legalkalmasabb időszak a fogantatásra, így egy – két napos menzesz kimaradás már jelezheti a várandósságot. A pálca is elszíneződhet, de ekkor még csak 2-3 hetes magzatról lehet szó. Ha a kismama azonnal jelentkezik az orvosához, és időpontot is kap, akkor egy nagyjából 4 hetes magzattal kerül az első ultrahangjára, ami ugyan kimutatható, de a fejlődése még nem lépett abba a szakaszba, amikor már szívhang is tapasztalható. Ez azt is jelenti, hogy ha vissza kell menni UH vizsgálatra az orvoshoz, akkor a szívhang megjelenése pontosíthatja a fogantatás dátumát is.

Mi történik, ha nem találnak szívhangot?

Sajnos ez a lehetőség is fenn áll, bár szerencsére nem gyakori. Ha a magzat a fogantatás feltételezett időpontja után 6-7 héttel sem mutat szívhangot, akkor sajnos elhalt. Ilyenkor az orvos jellemzően abortuszra írja ki a nőt, hogy az esetleges fertőzéseket el lehessen kerülni.

A magzat elhalása sok esetben betegség következménye, de jellemző a fertőzés, vagy az anya szervezetének nem megfelelő felkészültsége. Ez utóbbi kettő ellen a kismama is tehet, ha odafigyel magára, rendszeresen mozog, egészségesen és változatosan táplálkozik, és várandós vitaminnal is támogatja a szervezetét. Ebben az esetben azonban figyelni kell arra, hogy szerves kötésű vegyületeket tartalmazzon a készítmény, illetve, hogy a várandósság szakaszainak megfelelően tagolt legyen.

Forrás: ratkotunde.hu