Nem a lombik az egyetlen választható út a gyermektelenség ellen

Dermesztően sokszor hallhatjuk napjainkban: Ön sajnos meddő. Ez az ítélet jellemzően minden negyedik párt érint, és közülük sokat össze is omlanak a hír hallatán. Ugyancsak sokan nem látnak más kiutat, mint a lombikprogram – mely komoly anyagi és lelki megterhelést is jelent -, vagy az örökbefogadás. Pedig a meddőség nem ilyen egyszerű állapot, ráadásul igen gyakran még csak nem is végleges, könnyen orvosolható
A meddőséggel kapcsolatban Ratkó Tünde szülésznőt kérdeztük.

Mennyi

Sokszor volt már róla szó, hogy a meddőség nem egészen azt jelenti a köznapi nyelvben, mint az orvosi körökben. Meddőnek tekinthető az a pár, mely rendszeres együttlétek mellett sem képes a családalapításra 12 hónap alatt. Vagyis mielőtt bármilyen következtetést is levonnánk, mindenképpen várnunk kell.

Ahhoz, hogy a várandósság a legnagyobb valószínűséggel bekövetkezzen, érdemes odafigyelni az életmódra. Hiába folyik a csapból is az, hogy a megfelelő étkezés és a mozgás elengedhetetlen az egészséghez, ezt még mindig sokan nem teszik meg. Azt pedig érdemes tisztázni, hogy ha a test nem működik optimálisan, akkor a várandósság létrejöttének esélye minimális. A szervezet ugyanis elsősorban önfenntartásra van berendezkedve, vagyis egy másik életnek csak akkor képes helyet szorítani, ha a működése megfelelő, és tartalékai is vannak.

Ezt ma már nem igazán lehet kizárólag az étkezéssel elérni - ez persze nem jelenti az, hogy ne kellene rá kiemelt figyelmet fordítani -, az ez oka, hogy a szakemberek javasolják a várandósvitamin szedését.

Érdemes olyat választani, mely komplex, biológiailag aktív, szerves anyagokat tartalmaz (pl.: cink-citrát, réz-glükonát - mivel felszívódási arányuk akár 80%-kal is jobb), valamint a megfelelően tagolt.

Meddő vagyok

A meddőség megállapítása azt jelenti, hogy a párnak nem sikerült a családalapítás 12 hónap alatt sem, normál szexuális élet mellett – ezt már mondtunk, de hangsúlyozni kell, hiszen ez a dolog nem azt jelenti, hogy valaki beteg, vagy örökre lemondhat az álmairól!

A meddőség megállapítása után következik az, hogy a szakemberek megpróbálnak rájönni, vajon mi is okozza a gondot: betegség, genetikai probléma, anatómiai eltérés, vagy a leggyakoribb, a tápanyaghiány - mondja Ratkó Tünde.

A betegségek, vagy éppen genetikai eltérések kezeléséhez mindenképpen szükség van az orvosi segítségre, azonban a tápanyaghiány kompenzálása már egyénileg is tökéletesen megoldható. Ebben az esetben is a már említett megfelelő várandósvitamin jelent megoldást, hiszen képes feltölteni a tápanyagraktárakat, optimális helyzetet teremtve ezzel a terhességhez.

Érdemes azt is tisztázni, hogy a tápanyagutánpótlásnak folyamatosnak kell lennie, vagyis az adott készítményt a tervezéstől egészen a szoptatásig érdemes szedni. Itt egy újabb kritérium a megfelelő vársandósvitaminhoz: a terhesség 3 trimeszterének eltérő a tápanyagigénye. A tervezés és az első, a második, valamint a harmadik trimeszter és a szoptatás képezik azt a három egységet, melyek ki kell szolgálni, hiszen ezeknek megfelelően változik a tápanyagigény. Egy olyan várandósvitamin, mely nem megfelelően tagolt, ezt az igényrendszert képtelen figyelembe venni.

Meddőség gyerekkel?

A meddőséget mindenki a gyermektelenséggel köti össze, holott létezik úgynevezett secunder meddőség is. Ebben az esetben a párnak már van közös gyermeke, ám a második, harmadik, vagy akár a többedik gyermek várat magára. Kialakulásának oka lehet a terhesség során, a szülés közben, vagy utána fellépő szövődmény, de ebben az esetben is a legjellemzőbb a tápanyaghiány. Hiszen ilyenkor ráadásul egy kisgyerek után is szaladgálni kell, nem is beszélve a folyamatos féltésről, a stresszről, ami jelentős mennyiségű energiát, így tápanyagot is igényel.

Forrás: ratkotunde.hu